Ismerj
meg

Páll Bodza vagyok.

Amikor a pályaválasztás volt terítéken, úgy gondoltam, hogy építész leszek. Ezt nagyon hirtelen felindulásból döntöttem el, mert egy utazásunk alkalmával nagyon megihletett az adott ország építészete. Az építészetben is inkább az alkotás lehetősége fogott meg, a kreativitás és hogy egy ötletből, tervből valós terek, épületek születnek.

Rólam

Páll Bodza

Viszont idővel rájöttem, hogy az építészet számomra túl kötött és szabályos, nekem a variálhatóság és a szabadon alkotás tetszik. Ekkor jött az ötlet, hogy a lakberendezés felé forduljak.

Nem mintha itt nem lennének szabályok, statika és kötött pontok, de lényegesen kevesebb és inkább a kreativitásra, illetve az alkotásra lehet koncentrálni. Innen egyenes út vezetett, az érettségi után rögtön elkezdtem tanulni a LOSZ (Lakberendezők Országos Szövetsége) tagiskolájában, ahol kiváló tanároktól tanulhattam.

A különböző projektek során mindig a megrendelő igényeit és elképzeléseit tartom szem előtt, hogy egy olyan otthont tudjunk közösen kialakítani, ahova később szívesen tér haza pihenni, az otthon töltött idő alatt pedig minden részletét praktikusan ki tudja használni.

Lakberendezési csomagok

Lakberendezés
csomagok

Tervezés

bodzainteriordesign.com
bodzainteriordesign.com
bodzainteriordesign.com

Teljes lakberendezési
tervezés

A teljes lakberendezési tervezés csomagot azoknak ajánlom, akik most vettek egy házat/lakást, esetleg a már meglévő ingatlanjukat szeretnék teljesen átalakítani és minden szempontból egy otthonos, stílusos és nem utolsó sorban praktikus életteret kívánnak kialakítani.

A harmóniát és az összhangot ebben a tervezési csomagban tudjuk a legjobban megteremteni az egész ingatlanra nézve, hiszen itt lehetőség van a helyiségek stílusbeli összehangolására, a színeket a formákat, anyagokat illetően. Látványtervek segítségével mutatom be a megtervezett enteriőrt. A tervek elkészültével prezentáció, a tervdokumentáció átadása.

A tervdokumentáció tartalma:

  • Építési-bontási terv (falazás, álmennyezet, gipszkartonozás)
  • Burkolatkiosztási terv
  • Elektromos koncepció
  • Lámpakiosztási terv
  • Falnézetek, részlettervek
  • Egyedi bútortervek
  • Látványterv minden helyiségről
  • Hangulati montázs
  • Konszignáció - a betervezett termékek listázása, beszerzési helyekkel

Ajánlatot kérek

bodzainteriordesign.com
bodzainteriordesign.com
bodzainteriordesign.com

Lakberendezési tervezés
látványtervek nélkül

Ez a tervezési csomag szinte teljesen megegyezik a "teljes lakberendezési tervezéssel", annyi különbséggel, hogy az itt elkészített tervdokumentációhoz nem tartoznak látványtervek. A tervdokumentáció minden szükséges információt tartalmaz a kivitelezéshez.

A tervdokumentáció tartalma:

  • Építési-bontási terv (falazás, álmennyezet, gipszkartonozás)
  • Burkolatkiosztási terv
  • Elektromos koncepció
  • Lámpakiosztási terv
  • Falnézetek, részlettervek
  • Egyedi bútortervek
  • Hangulati montázs
  • Konszignáció - a betervezett termékek listázása, beszerzési helyekkel

Ajánlatot kérek

bodzainteriordesign.com
bodzainteriordesign.com
bodzainteriordesign.com

Különálló/egy
helyiség tervezése

Ezt azoknak ajánlom, akik csak egy-egy helyiséget szeretnének felújítani az otthonukban (pl.: fürdőszoba, konyha, lakó helyiségek). A csomag, ezeknek a szobáknak a teljes tervdokumentációját tartalmazza, minden részlettervvel.
A tervezésnek itt ugyanaz a menete, mint a teljes lakberendezési tervezésnél, csak értelemszerűen egy szobára “kicsinyítve”. Ennél a csomagnál válaszható a látványtervezés.

A tervdokumentáció tartalma:

  • Építési-bontási terv (falazás, álmennyezet, gipszkartonozás)
  • Burkolatkiosztási terv
  • Elektromos koncepció
  • Lámpakiosztási terv
  • Falnézetek, részlettervek
  • Egyedi bútortervek
  • Látványterv minden helyiségről
  • Hangulati montázs
  • Konszignáció - a betervezett termékek listázása, beszerzési helyekkel

Ajánlatot kérek